MI LETT VOLNA, HA…
Azt én is tudom, hogy a történelemtudományban nincs helye ennek a kérdésnek: „Mi lett volna, ha…”Ám itt nincs is szó történelemtudományról, csak játékról. Ahogy a festők néha azzal játszanak, hogy hanyatt dőlve, fejjel lefelé nézik a világot, mert ez abban segít nekik, hogy a saját, észre nem vett beidegződéseiket, sokszor a biológia, vagy a gravitáció által belénk oltott „szemellenzőket” észrevegyék, hogy úgy mondjam, átlássanak a saját szemükön.
Ennek a játéknak tehát van valami értelme, csak azt nem szabad közben elfelejteni, hogy játék.
--------------------------------------------------------------------------------------
Mi lett volna, ha az USA hivatalos nyelve a német?
Az államnyelv kérdéséről a szenátusban szavaztak annak idején, s ha jól tudom, egy-két szavazaton múlt, hogy az angol nyelv lett a hivatalos nyelv. Feltételezem, hogy ez a kérdés azért merült fel egyáltalán, mert a nyelvi elkülönöléssel is hangsúlyozni akarták az elszakadást Nagy-Britanniától.
A történelem szálai persze kibogozhatatlanok, értelmetlen lenne végig követni az eseményeket egy ilyen hajmeresztő kalandban. Az azonban tagadhatatlan, hogy a nyelvnek, és az általa közvetített írott kultúrának, amibe az adásvételi szerződésektől a tudományos, irodalmi, vagy filozófiai alkotásokig minden beletartozik, tudatformáló szerepe van. Néhány generáció, amelyik az iskolában a német kultúrát szívja magába, anyanyelvi szinten, elég ahhoz, hogy olyan beidegződéseket hozzon létre, amelyek meghatározzák a világ dolgaihoz való sajátosan német-centrikus viszonyulást. Az írott kultúra eleve szelektál: másképp fogalmazzuk meg mi, magyarok a törökökkel való történelmi kapcsolatunkat, mint a törökök, vagy akár az oroszok, vagy a franciák. A nemzeti irodalom más dolgokat hangsúlyoz, más dolgokat állít be értéknek, mint egy ellentétes érdekeltségű, vagy egy semleges beállítottságú irodalom.
Ebből kiindulva: nagyon valószínű, hogy az USA nem állt volna az Antante oldalára az I. Világháborúban, sőt Anglia már a titkos támogatásra se számíthatott volna a háború első szakaszábn. De vajon egyáltalán lett volna-e I. Világháború?
No persze biztos, hogy lett volna, hiszen a háború oka nem csak Európa nagyhatalmainak harca volt a világ kincseinek elosztása fölött, hanem hosszú ideje gyűlő nemzeti ellentétek kirobbanása is. De az szinte biztosra vehető, hogy nem akkor, és nem azzal a „forgatókönyvvel” zajlott volna le, ahogy a valóságban. Ha Amerikában már száz éve németül beszélnek, és a német kultúra örökségét érzik a sajátjuknak, még ha társadalmilag más felépítésű is lett volna az ország, mint a Német Császárság, a németek fölény tudata őket is magával ragadta volna, s így az egész fensőbbség érzet még jobban elterjed. Valószínű azonban, hogy éppen ezért nem vezetett volna nácizmushoz. A franciák „gloir”-ja sem vezetett fasizmushoz, mert nagyhatalmi helyzetük miatt nem érezték azt a frusztrációt, ami Németországban az emberiség eddigi legnagyobb tragédiájához vezetett.
Ennek a másik oldala az, hogy ha az USA egyfajta „szabad Németország”-ként kerül ki az amerikai polgárháborúból a XIX. század második felében, és a kontinens belakásával felemelkedik a nagyhatalmak sorába, az európai Németország sem feltétlenül lett volna ugyanaz, mint amit ismerünk. Az USA fejlődését erősen meghatározta a beáramló telepesek sokasága, akik között így is volt sok német. Ám ha Amerika államnyelve a német, nem csak a munkát, megélhetést kereső kisemberek utaztak volna az újvilágba, hanem az üzletemberek, vállalkozók is nagyobb terephez jutottak volna. És az otthon maradottak számára is vonzó lett volna, a „szabad-Németország”, vagyis a belső, háborús uszítás kevésbé lett volna hatékony. De szükség se lett volna rá, hiszen ha a két ország párhuzamosan fejlődik, nagyobb falatot haraphattak volna ki a világ gyarmatosításából, amiben nagy szerepet játszik egy hivatalos, birodalmi haderő, ahogy azt a búr-háború mutatatja.
Mindesetre az biztosra vehető, hogy ma nem angolszász kultúrhegemónia lenne a világon, hanem germán. Hogy ennek milyen következményei lennének, nem tudhatjuk, és lehetetlen is lenne mindet felsorolni, de egy biztos: sokkal több betűből álló szavakat kellene kisilabizálnunk az interneten, és a mozik, tévék német filmekkel lennének tele. Valószínűleg nem lennének se jobbak, se rosszabbak az amerikaiaknál, bár a német humornak van egy sajátos oldala, amit nem nagyon szeretek, de az biztos, hogy nagyon mások lennének.
Persze a magyar történelem alakulására is rányomta volna bélyegét ez az apró különbség, de nem tudhatjuk, hogyan. Valószínűleg nem lett volna kiegyezés az osztrákokkal, viszont a Habsburg Birodalom szétesése alighanem előbb következett volna be. És az is biztos, hogy nem a Trianon nevű palotában diktálták volna a békekötést. Abban azért szintén biztos vagyok, hogy mi akkor is a vesztes oldalon álltunk volna, akár kitartunk Ausztria mellett, akár az Antante bíztatására megpróbálunk leszakadni arról.
Milyen tanulságok vonhatók le ebből a komoly történelemre nézve? Azon az általánosságon kívül, hogy „úgy van jól, ahogy van”, vagy „milyen apróságokon múlhatnak nagy dolgok”? Valószínűleg semmilyen.
